Szeretem, de nem tudja. Szeret, de nem tudom.

Találkoztak, de egyikük sem tudja biztosan, hogy mit érez a másik.

A:
Egész nap rá gondolok, miközben olvasok, vagy átmegyek a járdán, vagy belépek az üzletbe, és még akkor is, amikor este a zuhany alatt állok dudorászva. Senkinek se merem elmondani, hogy szerelmes vagyok valakibe, akivel nemrég találkoztam... akivel fél éve találkoztam. Nem tudom, hogy mikor látom újra, de remélem, hogy hamarosan. Mégsem keres, de miért? Kellemes volt az együttlét, és úgy gondoltam, hogy nem vagyok neki közömbös. Akkor mégis mi történhetett? Hol veszett el kezdeti érdeklődése? Nem szoktam csalódni a megérzéseimben. Várok. Egyszer véletlenül összefutunk, és igen, akkor is ugyanaz az érzés, a szemében látom, hogy ő is... Vagy csak érzéki csalódás?

B:
Megismertem egy lányt. Nagyon tetszik, de nem merek közeledni hozzá. Mi van, ha csalódok benne is? Nagyon szép, és kedves, de mi van, ha... Az előzőt nem tudom feledni, hogyan is tudnám túllépni azt az időszakot? Olyat úgysem találok... de sokat gondolok arra is, akit most ismertem meg. Hosszú idő után összefutunk, és rájövök, hogy nagyon tetszik, jobban, mint korábban, mégis hagyom elmenni. Jó így nekem. Most szabad vagyok. De akkor miért gondolok sokat rá?

C:
Valaki lépjen már!

D:
Hagyjátok, úgyis jön egy másik!

E:
Várjatok még 10 évet. Addig hátha találtok egy-egy másikat. Hadd legyen még bonyolultabb a következő találkozásnál...

F:
Akkor már biztos, hogy kelleni fognak egymásnak.

G:
Minden bizonnyal.